Reklámeszközök, amikre ma minden vállalkozásnak szüksége van. Jobban, mint valaha.

Minden vállalkozásnak létérdeke, hogy jó kapcsolatot tartson fent megrendelőivel, vevőivel. A reklámok, hirdetések olyan eszközök a kezünkben, amivel nem csak megszólíthatjuk potenciális ügyfeleinket, hanem meg is tarthatjuk már meglévő vevőinket.

Vajon van-e recept arra,
hogyan tudjuk cégünket sikeresen reklámozni?

Meggyőződésem, hogy ma már nem elég, ha a termékünk, vagy szolgáltatásunk magas színvonalat képvisel a piacon. Ezt a tényt valamilyen formában közvetítenünk kell potenciális ügyfeleink felé is, megfelelő marketingstratégia, s ennek részeként figyelemfelkeltő, a cég stílusához igazodó megjelenés által.
Induló és már meglévő cégeknél is nagyon fontos a céges arculat, imázs kialakítása. Ennek segítségével egyedivé és könnyen azonosíthatóvá tehetjük cégünket, szolgáltatásunkat.

Legnagyobb öngól,
amit a legtöbb vállalkozás elkövet

Sok éves munkám során megfigyeltem, hogy a legtöbb cég tudatában van annak, hogy reklámoznia kell magát, és a kivitelezéshez fel is keres egy dekoros céget, ahol elkészítik névjegyét, autódekorációját és egyéb reklámtárgyait. A hibát legtöbben ott követik el, hogy nem akarnak a grafikai tervezésre költeni. A kivitelezéshez természetesen szükség van nagy teljesítményű gépekre, nyomtatókra, plotterekre stb, ami általában nincs a háznál.

Ezért sokan a tervezésen akarnak spórolni, mert ahhoz ugye nincs szükség másra, mint egy számítógépre, és némi ismeretre valamely grafikai program terén. Ez azonban a legnagyobb öngól, amit elkövethetünk. Olyan ez, mintha egy építkezés során házilag készített rajzok, skiccek alapján akarnánk megépíteni házunkat. Véleményem szerint a minőség a tervezésen áll, vagy bukik.

Az alábbiakban nézzük meg, azt a néhány fontos reklám eszközt, amit érdemes ma minden vállalkozásnak céltudatosan használnia.

Hatékony hirdetés

A reklám célja nem más, mint az igénykeltés, a fogyasztó megismertetése a termékkel és az eladás. Tulajdonképpen hiába fejlesztettünk ki egy remek terméket, vagy szolgáltatást, ha senki nem tud róla, vagy nem kelt elég erős vágyat a vevőkben.

A hirdetések alapvető funkciói:

Érdeklődés felkeltése
Informálás
Befolyásolás,

hiszen cél az, hogy a hirdetés hatással legyen a fogyasztói döntésre.

Logó és egységes arculat

A logó tervezésénél nagyon fontos, hogy olyan logót alakítsunk ki, ami amellett, hogy egyedi és illeszkedik a cég tevékenységéhez, gyakorlati szempontból jól használható legyen. Vagyis nem csak arra kell gondolni, hogy önmagában jól mutasson, hanem jó átgondolni azt is, hányféle helyen és formában kerülhet később használatra a logó. Kell tudnunk használni névjegyen, levélpapíron, kirakaton, plakáton vagy akár autódekorációként.

Ezért nagyon előnyös, ha a logó tartalmaz egy olyan központi részt, ami egyszerűsített formában is életképes, ezt használhatjuk például kisebb reklámtárgyak dekorálására, ahol sokszor nem használható az egész logó, hanem csak annak egy része.

Szórólapok, kiadványok

A mai online beállítottságú világban sokan alábecsülik a szórólapok és egyéb céges kiadványok jelentőségét. Nagy kár, pedig egy minőségi, jól megtervezett, az egységes arculatba illő reklámkiadvány, vagy hasznos információkat tartalmazó prospektus többet árulhat el egy cégről, mint bármely online felület. A lényeg itt is a hatékonyságon és eredményességen van, azaz cél, hogy eljusson a célcsoporthoz, és vásárlásra ösztönözze azt.

Reklámtáblák, üzletdekoráció

Reklámtáblák megtervezésénél a kulcsszó a tipográfia. A tipográfia a betűkkel való tervezést, a szöveges közlés megformálását, szöveg és kép együttes elrendezését jelenti. Vagyis az információ megjelenítésének szabályrendszere, amikor a szöveg elrendezése esztétikus és célszerű.  De ezek a szabályok a hagyományon és a mindenkori ízlésen alapulnak, ezért folyamatosan változnak kisebb-nagyobb mértékben. Mégis vannak alapvető szabályok melyek betartását nagyon fontosnak találom.

Autódekoráció

Az egyik legkedveltebb reklámfelület, hiszen ha autóval rendelkezünk, akkor rendelkezünk egy „ingyen” reklámhordozóval. Ráadásul mobilitása miatt sokan láthatják. A szolíd, éppen csak jelzés értékű reklámtól az egész autó becsomagolásáig, renkívűl színes módon dekorálható. Kisebb és nagyobb cégek esetén is ugyanolyan jól alkalmazható reklám megoldás. Mindekinek ajánlom az ebben rejlő lehetőségek kiaknázását.

Honlap

Az online marketing eszközöket nem hagyhatjuk ki, ha hatékony reklámeszközről beszélünk. Ennek egyik alapvető kelléke a céges honlap. Az online eszközök óriási előnye a hagyományos reklámanyagokkal szemben, hogy minden jól mérhető, visszakövethető, így gyorsan változtatható is. A minőség és a tervezettség az interneten is lényeges szempont, így kerüljük az ingyenes felületeket, domaineket, mert ezek többet ártanak a cég imázsának, mint amennyi haszon származik abból, hogy nem kell érte fizetni.

Fontos, hogy a honlap alkalmazkodjon az arculathoz, mint ahogy az is, hogy ne ősrégi információkat tartalmazzon, hanem folyamatosan frissüljön.

Végül vegyük át, melyek azok a hibák,
amiket a reklámeszközök kialakításánál a legkönnyebb elkövetni!

3 leggyakrabban előforduló hiba,
amit reklámanyagokon elkövetnek

Esztétikai káosz

Soha ne használjuk ki a rendelkezésünkre álló felületet teljes egészében, vagyis ne érjenek a betűk „faltól-falig”. Ellenkező esetben úgy érezzük, hogy a szöveg szinte kiesik a helyéről, zavaró a szemnek és esztétikailag sem nyújt kellemes látványt.

Betűdzsungel

Épp ilyen zavaró az is ha egy felületen belül több betűtípust és betűcsaládot használunk, pláne ha ezt még különböző színekkel is bonyolítjuk. Természetesen lényeges, hogy kiemeljünk fontosabb elemeket a szövegben, de ezt megtehetjük úgyis, ha megmaradunk egy betűcsalád alkalmazásánál és annak vékonyabb, vagy vastagabb betűit használjuk, esetleg a betűméreten változtatunk.

Szövegkiemelés zűrzavara

A szövegkiemeléssel okosan kell bánni, mert ha túl sok szövegrészt emelünk ki, akkor gyakorlatilag azt érjük el, mintha az egész szöveg ki lenne emelve, vagyis megint nem látjuk, hogy mi a fontos. Az sem mindegy, hogy merre zárjuk a betűket a szöveg szerkesztésénél.
Tanulmányok, hosszabb szövegek esetében esztétikus és célszerű is a sorkizárt elrendezés alkalmazása, honlapok, újsághirdetések esetében viszont kifejezetten zavaró, mivel szétesik a szöveg ennek alkalmazása során és nehezen olvashatóvá válik.
Reklámtáblák, plakátok, esetében ugyanilyen zavaró a mindenáron középre rendezett szöveg alkalmazása. Vannak esetek amikor ez esztétikus, azonban több soros hirdetés esetén nem jó a szemnek ha ugrálni kell a sorok kezdésénél, és megfigyelések szerint gyakran átugorjuk az ilyen szövegeket.

 

Olvassa tovább, és nézze át, milyen szolgáltatásokkal segítjük Önt abban, hogy reklámtevékenysége hatékony legyen!

Insignio Creative